A mindennapokban megfigyelhető patakmedrek valójában mesterséges árkok, csatornák, míg az eredeti patakok gyakran szélesen kanyargó mederrel „meandereztek”. A megregulázott patakokon kívül sok ezer km hosszú, morfológiai szempontból hasonló mesterséges árok is létesült.
Az alacsonyabb dombvidéki és alföldi tájak hajdani patakjai és folyói kanyargósak, meanderezők voltak és ligeterdők kísérték őket. (E szakkifejezés, a Törökországban található, nagy íveket leíró Büyük Menderes folyóra, annak latin verziójára /”Meander”/ vezethető vissza.)
Medrük mélysége kisebb, szélessége nagyobb volt, a meder a kereszt- és a hossz-szelvény mentén is változatosabb volt, mint a vízrendezések után kialakított mély, keskeny, trapézalakú medrek. (Az Öreg-Hajta és az Ős-Zagyva régi medreit itt /link a modellezős alprojekt felé/ tekinthetjük meg.)
A kiegyenesített, kimélyített patak- és árokmedrek tulajdonképpen vízelvezető, lecsapoló csatornák. Tájat szárító hatásuk a mezőgazdasági művelés szempontjából is káros mértékű lehet.
A táj nagy vesztesei a patak- és folyómedrek élővilága, valamint a kapcsolódó ártéri erdők, mocsarak, lápok voltak. A töredékük maradt fenn, ugyanakkor a víz tájban tartásának legideálisabb megoldását az eredeti mélyvonulatok, medrek bevonása jelentené.
A túlmélyített és erózió által magától tovább mélyülő patakmedrek fenekét a terephez közelebb emelve, feltöltve a káros lecsapoló, szárító hatást mérsékelni lehet, a vizesélőhely-maradványokat többletvízzel lehet látni, a vizet a tájban lehet hagyni, hogy párologjon, beszivárogjon.
A kanyargós vízfolyás medre nemcsak változatosabb, hanem jelentősen hosszabb is, mint az egyeses mederé, ezért a vízi szervezetek számára nem csak jobb, de kiterjedtebb élőhely is. A kanyargós mederben haladó víz jóval nagyobb tájrészletet jár be, jobban hozzájárul a táj vízellátásához, öntisztulása is jobb.
Ahol szélesen kanyargó meder visszaállítására nincs már elegendő hely, ott kisebb íveket leíró kígyózó vonalvezetésű medrekkel lehet a meder természetességét, változatosságát növelni. A nagy és a kis ábrákon egy kígyózó vonalvezetésű és egy meanderező patakot is feltüntettünk, megjelöltünk.
Ritka eset, hogy a hajdani medrek (holtmedrek) hosszan megfigyelhetők, jelentős része be van szántva, be van temetve. Vízellátásuk nehézkes, de nem példa nélküli.
A változatosabb medret direkt kialakítással, de közvetett módon, folyamatalapú tervezéssel és kivitelezéssel is létre lehet hozni. Pl. mederemeléssel, feliszapoltatással, betöltéssel, terelőkkel, a bevédeni szükséges pontokon mérnökbiológiai partvédelmet alkalmazva.
A kiegyenesített, kigyózó és kanyargós patakok medre mentén kialakított vagy kialakuló erdősáv több szempontból is természetalapú megoldás:
A fák felülről, a cserjék oldalirányból bejutó fényt csökkentik, ezért a mederszelvény belseje nem nő be a nagyvizek lefolyását lassító vegetációval. Az átfolyási mederszelvény fenntartásának ez a természetszerű módja, míg a gyepes rézsűben és fenntartósávban a kívánt állapotot évi többszöri kaszálással kell fenntartani.
A meder szélén álló fák gyökereikkel védik a partvonalat az eróziótól, a medret változatosabbá teszik, mely az öntisztulás és az élővilág szempontjából előnyös tényező.