05. Időszakos vízfolyások, vízmosások

v2.5

A domb- és hegyvidéki tájat gyakran szabdalják időszakos patakok medrei és vízmosások. A természetes jelenség mögött azonban emberi hatások is állhatnak.

A patakok és mellékvizeik felső szakaszai gyakran időszakosak, hiszen a forrásaikbanl eredendően kevés víz tör a felszínre. Sőt a kisebb hozamú források nyáron el is apadhatnak, valamint a meder anyagában a kis vízhozam el is szivároghat. A völgy oldalai felől beáramló felszín alatti víz sem feltétlenül elegendő, hogy állandó vízfolyás alakulhasson ki.

Sok esetben csak csapadékos időszakban rohan le víz az időszakos vízfolyások, vízmosások medrében. Ekkor azonban hirtelen sok víz és hordalék kerül a rendszerbe…

 

A völgyek létrejötte a víz eróziójának következménye, mely természetes, a Föld történetében mindig is jelenlévő folyamat volt, azonban az eróziót a területhasználat is befolyásolja:

 

Közismert, hogy a dombháti, domboldali erdők leirtásával, gyepek feltörésével, szántók kialakításával, a talajt és a vizet helyben tartó talajréteg is megszűnik, a völgyekbe, patakok medrébe mosódik, ezért rendkívül fontos a művelési ágak megfelelő megválasztása, a vízmosásokban, völgyekben a lemosódó talaj, lehetőleg természetbarát módon történő, megfogása (ld. vízmosáskötés link). Továbbá, a meredek, szűk időszakos  medrekben lerohanó víz lefolyását is szükséges mérsékelni, pl. rönkművekkel.  link: Püspökszilágy

Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.