Védjegyes termékeink

Szűr Tímea  védjegyes sajtválogatása

Nemzeti Parki Termékek és Szolgáltatások

Az elismerő címre pályázó termékekkel kapcsolatosan alapvető elvárás, hogy elsősorban helyi nyersanyagokból készüljenek, és túlnyomóan ne tartalmazzák tájidegen, illetve termőhelyidegen növény vagy tájidegen vadon élő állat származékát. Kiemelt szempont, hogy a termék minőségével, megjelenésével vagy más kivételes tulajdonságával jól reprezentálja a térség természeti, táji és kulturális sajátosságait, továbbá a pályázó a tevékenységét, a helyi hagyományokra és helyi sajátosságokra, a térség munkaerő kínálatára alapozva végezze. Természetesen elengedhetetlen, hogy a termék, szolgáltatás megfeleljen a hazai és európai uniós követelményeknek, és illeszkedjen a fenntartható fejlődés elvéhez. 

A védjegy a vásárlók és fogyasztók felé minőségi garanciát jelent, hogy a termék, szolgáltatás az adott régióból származik, környezetkímélő módon előállított, jó minőségű, és az adott területhez közvetlenül kapcsolódik.

Aki a védjegyet magán viselő terméket emel le a polcról – azon túl, hogy hazavihet egy szeletet a régió ízeiből, zamatából, örökségéből, hagyományaiból – azt a jóleső érzést is magáénak tudhatja, hogy választásával közvetetten a természeti értékek fenntartásához járult hozzá.  

Ismerjék meg mind a 10 nemzeti park védjegyes termékeit és szolgálatatásait a nemzetiparkitermek.hu weboldalon!

Nemzeti Parki Termékek  a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területéről

 

SZOLGÁLTATÁSOK
 
Tulipános Porta és Vendégház - Dinnyés
Védjegyes szolgáltatásai:  a térségre jellemző parasztház megmentésével, régi tárgyakkal berendezett szállásadás
 
Pilisi Kézművesek Közössége, kézműves közösségi programszervező (Piliscsaba)
Védjegyes szolgáltatásai: közművelő programok, táborok, vásárok szervezése
 
Maróti Kiskert, közösségi kert (Pilismarót)
Védjegyes szolgáltatásai: elektromos kerékpár kölcsönzés, túravezetés a Dunakanyarban
 
Csodabogarak Alapítvány, Bogárovi, Bogársuli, környezeti nevelő, bogárnagykövet 
Védjegyes szolgáltatásai: a környezettudatos szemlélet kialakítása, az élővilág sokszínűségének és a rovarvilág bemutatása foglalkozásokon és előadásokon keresztül
 
Belső Erdő - Rendes Niki, környezeti nevelő, erdőfürdő vezető, favizsgáló. (Esztergom) 
Védjegyes szolgáltatásai: környezetbarát kreatív élményprogramok a Természetben, a Természetről: vezetett erdőfürdő,  öko-kreatív foglalkozások hagyományos alapanyagokkal (csuhé, gyékény, szalma, egyéb),  öko táborok,  zöld életmód előadások, klubok tartása,   öko ház bemutatása, természetes építkezési módok népszerűsítése, öko-kreatív csapatépítés

 

 
TEJTERMÉKEK
 
Szűr Tímea - Puszta Monostori Birkás, kézműves sajtok (Szigetmonostor)
Védjegyes termékei: füstölt parenyica, fokhagymás ordakrémmel töltött parenyica, fűszeres krémsajt, ízesített ordakrémek


Biró Sándorné, sajtkészítő (Inárcs)
Védjegyes termékei: füstölt kocka sajt, epres joghurt
Bővebben >>>

 


MÉZTERMÉKEK

 
BEEBOR Első Magyar Mézbor Manufaktúra Kft. 
Védjegyes termékei: mézbor
 
Homoki Iván, méhpásztor (Dabas)
Védjegyes termékei: hársméz

Kalmár Krisztián, méhész (Budapest - Szob)
Védjegyes termékei: virágméz
Bővebben >>

Kutasi Pál, méhész (Kesztölc)
Védjegyes termékei: nyári virágméz, Hársméz
Bővebben: hamarosan

Kutasi Tamás, méhészmester (Budapest)
Védjegyes termékei: galagonyaméz, gesztenyeméz, mezei virágméz, erdei méz, propoliszos méz, gyümölcsvirág-méz, erdei virágméz
Bővebben >>

Nemesi Lilla, méhész (Kesztölc)
Védjegyes termékei: hársméz, sziklagyepi virágméz
Bővebben >>

Rácz István, méhész (Ócsa)   
Védjegyes termékei: virágméz, hársméz
Bővebben >>

Waldmann Zoltán, méhész (Pomáz)
Védjegyes termékei: vegyes virágméz
Bővebben >>

 


EGYÉB ÉLELMISZEREK

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (Gyártó: Szomor Húsüzem)
Védjegyes termékei: csemege, csípős és fokhagymás szürke marha szalámi, valamint szürke marha téliszalámi
További információ: az Ócsai Tájház elérhetőségein >>

Csoroszlya-Farm Kft. (Szár)
Védjegyes termékei: 
Bio BL80 Kenyérliszt, Bio Teljes kiőrlésű búzaliszt, Bio Félbarna búzaliszt, Bio Világos rozsliszt, Bio Teljes kiőrlésű rozsliszt, Bio Világos tönkölyliszt
Bővebben >>

Villányi és Társa Bt., húsfeldolgozó (Nógrád) 
Védjegyes termékei: paprikás és csípős paprikás füstölt szarvas szalámi, füstölt gímszarvas comb
Bővebben >>

Vörös Tészta Manufaktúra Kft. (Tarján)
Védjegyes termékei: Bözödi alakorbúzából készült száraztészták
Bővebben >>

Megyery Zsófia, szörp- és lekvárkészítő (Verőce)     
Védjegyes terméke: házi kökény lekvár
Bővebben >>

 

KÉZMŰVES TERMÉKEK
 
Józsy Judit Éva, kéziszövő és növényi festő (Bábolna)
Védjegyes termékei: kézi szőttesek, fonalak növényekkel festve 
Termékeinek egyenletes, magas színvonalának köszönhetően termékskálájában a kiírásnak megfelelő összes termékére megkapta a Nemzeti Parki Termék védjegyet.
 
Kővári Viktória - Ildikó Égigérőfa, grafikus  (Piliscsaba)
Védjegyes termékei: magpapír
 
Varga Zoltán, szobrász, fafaragó (Ócsa)
Védjegyes termékei: kőrisfa faragott vágódeszkák és a Magyar puszta állatvilága fajáték figurák
 
Szitta Imola, tűzzománc ékszerkészítő (Piliscsaba)
Védjegyes termékei: védett madaras kollekció, Pilisi len ékszerkollekció

Ament Éva, bútorfestő és játékkészítő (Tárnok) 
Védjegyes termékei: védett vagy jellegzetes táji növényekkel díszített, kézzel festett fakanáltartó, házi áldás, sótartó, tükör, "Pandúros" társasjáték
Bővebben >>

Bertáné Lőcsei Krisztina, fazekas (Nyergesújfalu)
Védjegyes termékei: sárga - zöld mázas, többségében áttört mintás fazekas termékek
Termékeinek egyenletes, magas színvonalának köszönhetően termékskálájában a kiírásnak megfelelő összes termékére megkapta a Nemzeti Parki Termék védjegyet.
Bővebben >>


Fülemülék Bt. – Fülöp Péter, fajáték-készítő Örkény) 
Védjegyes termékei: esztergályozással készült fajátékok – csörgő (babacsörgő), traktor, ágyú
Bővebben >>

Hajdu Katalin, keramikus (Nagykáta)
Védjegyes termékei: a Tápió-vidék növény- és állatvilágának képeivel díszített bögrék,  pilisi len virág és bimbó, porcelán hóvirág ékszer szett, kerámia csipkebogyó ékszer szett, pilisi len virág motívumos használati tárgyak, Madáretető és mécsestartó berkenye bogyós mintával
Bővebben >>
 
Eperfa Kids Kft.  Eperfa figurák (Budapest)
Védjegyes termékei: Hegyvidéki madarak, Hegyvidéki állatok, Hegyvidéki bogarak, Hegyvidéki termések, Denevérek, Hegyvidéki őszapó fogzó, Hegyvidéki sün fogzó, Horgásztáska, Szentjánosbogár
Bővebben >>

Miklós Gábor, famíves (Ócsa)
Védjegyes termékei: evőeszköztartó, vajazó-és kenőkés, kínálótál, fűszertartó
Bővebben >>

Némethné Kozma Ilona, kosárfonó (Ócsa) 
Védjegyes termékei: vesszőből font kosarak
Termékeinek egyenletes, magas színvonalának köszönhetően termékskálájában a kiírásnak megfelelő összes termékére megkapta a Nemzeti Parki Termék védjegyet.
Bővebben >>

Szente Krisztina, fazekas (Budapest - Szentendre)
Védjegyes termékei: sárga-zöld mázas fazekas termékek
Termékeinek egyenletes, magas színvonalának köszönhetően termékskálájában a kiírásnak megfelelő összes termékére megkapta a Nemzeti Parki Termék védjegyet.
Bővebben >>
 
Zsigmond Zsuzsa, kéziszövő (Budapest)
Védjegyes termékei: kézi szőttesek
Termékeinek egyenletes, magas színvonalának köszönhetően termékskálájában a kiírásnak megfelelő összes termékére megkapta a Nemzeti Parki Termék védjegyet.
Bővebben >>
 
Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.