Házi rozsdafarkú
Ez a kecses kis madár a városlakó emberek által is is ismert, hiszen a nagyvárosok kőrengetegeinek gyakori, és sok helyen egyetlen fészkelője.
Eredeti élőhelye a kopár, köves, kőgörgeteges lejtőkön, sziklákon
van, fákhoz egyáltalán nem kötődik. Rozsdavörös faroktollait, amelyekről
nevét kapta gyakran rezegteti, mely által azok még feltűnőbbé válnak.
Kellemes csicsergő énekébe midig belecsempészi azokat a reszelős
hangzású motívumokat, amelyek úgy szólnak, mintha „smirgli papírt”
dörzsölnénk össze. A házi rozsdafarkú a korán ébredő madarak közé
tartozik, napkelte előtt fél órával már megszólal. Fészkét szívesen
rakja épülő házak réseibe, így szinte az emberekkel együtt hódítja meg
az új élőhelyeket.
Megtelepítésére fejlesztették ki a madarászok a nyitott elejű, „C
odút”, ám a tapasztalat azt mutatja, hogy madarunk szívesebben használja
fiókái felnevelésére a verandára, melléképületbe, garázsba kihelyezett,
füsti fecskék számára készült „műfészket”.
Vadszőlővel befuttatott házak kertjében mindig akadnak átteleléssel
próbálkozó házi rozsdafarkúak, ilyenkor a vadszőlő bogyóival
táplálkozik. Az állomány nagyobbik része azonban délebbre vonul, a telet
a mediterrán területeken töltik.
Népi nevei: vörösfarkú, füstfarkú, vörös farkincó.
Phoenicurus ochruros (S. G. GMELIN, 1774)