Dunaipoly.hu - Vakok és gyengénlátók számára

Budai Sas-hegy TT

<p>"A budai hegyek egyik legérdekesebb életközösségét a Sas-hegyen találjuk, bár messziről kopár sziklás képet mutat, amelyen csak itt-ott zöldell egy-egy árva feketefenyő vagy orgonabokor. De ez csak a látszat, amellyel csak a felületes szemlélő elégszik meg, közelebbi vizsgálattal kiderül, hogy Budapest egyik legérdekesebb élőhelye, amelyhez hasonlót Visegrádtól az Al-Dunáig nem találunk." (Dr. Pénzes Antal)</p>

Védettségét a jelenleg hatályos, a Budai Sas-hegy természetvédelmi terület védettségének fenntartásáról szóló 40/2007. (X. 18.) KvVM rendelet tartja fenn.

Alapadatok

  • A területet 1957-ben nyilvánította védetté az Országos Természetvédelmi Tanács 985/57 sz. határozatával
  • Törzskönyvi száma: 64/TT/1957
  • Kiterjedése kb. 30 ha
  • Érintett városrész: Budapest, XI. kerület


A védett természeti értékek rövid jellemzése
Érdekes geológiai jelenségeivel, értékes, szinte egyedülálló élővilágával különleges értéke ez a 30 hektáros zöld sziget a fővárosnak. Az érdeklődő természetbarát ma kiépített körutakon tekintheti meg a látnivalókat és gyönyörködhet a csodálatos panorámában. A kelenföldi lapályból kiemelkedő "sasbérc" csúcsa 259 m magasságban van a tengerszint felett. A hegy morfológiáját, növény- és állatvilágának jellemzőit, fajgazdagságát döntően a hegytömeg alapkőzetének (dolomit) sajátosságai határozzák meg. Ez kb. 180-200 millió évvel ezelőtt, a Kárpát-medence területén hömpölygő ún. Triász-tenger mészvázú állatainak maradványaiból keletkezett. A későbbi kéregmozgások hozták létre magát a hegyet, s emelték a felszín fölé. Az ekkori vulkáni tevékenységek, elsősorban a feltörő hőforrások sok jellegzetes változást okoztak az alapkőzetben. Sok helyütt kovával itatták át a kőzetet, így jött létre a "tűzköves dolomit", néhol igen vastag rétegben csapódtak ki az oldott fémsók (elsősorban vaslimonit telérek) és festették barnára a kőzetrepedések mentén a sziklákat. Különleges alakulatai a Sas-hegynek az un. "kőszálak" (Beethoven-, Medve-szikla), melyek kovával átitatott, így a környező kőzetnél jóval keményebb sziklatömbök. Ennél fogva sokkal jobban ellenálltak az eróziónak, így nyerték meglepő alakjukat.
 
A sas-hegyi élővilág kialakulásában különleges jelentőségű a dolomit alapkőzet. A dolomit és mészkőrögök morfológiailag lényegesen eltérnek egymástól. Az így kialakuló különböző növénytakaró és állatvilág alakult ki. A déli lejtők a jégkorszakok előtti és közötti melegkorokból származó növényeket (magyar gurgolya, István király szegfűje, sadler imola, csikófark, stb.), a hűvös sziklás északi lejtők pedig havasi, északi jellegű fajokat (budai nyúlfarkfű) mentettek át a jégkorszakból napjainkba. Ők flóránk nagy "öregjei", melyeket a dolomitjelenség mentett meg a más területeken már évezredek óta előbbre tartó szukcesszió könyörtelen versenyétől. Ezek egyúttal a Kárpát medence bennszülött fajai is, így különlegesen fontosak a természetvédelem számára. Ezeken kívül is sok ritka és védett növényfaj él itt. Néhány igen értékes faj a következő: apró nőszirom, tavaszi hérics, leánykökörcsin, tarka és bíboros kosbor, heverő naprózsa, borzas vértő, sárga kövirózsa, stb.
Faunisztikai szempontból a Sas-hegy sziklás kúpjai és kopár háborítatlan lejtői a legértékesebbek. A legnagyobb ritkaságok és a legértékesebb fajok itt találhatók. Különösen gazdag az ízeltlábú fauna, - ezek közül kiemelkedő jelentőségű a lepkék és a pókok igen fajgazdag csoportja -, de megtalálható itt a ma már igen ritka ájtatos manó és fűrészeslábú szöcske is. Itt él a fokozottan védett haragos sikló és a pannongyík is. A hegylábon található sűrű bozótos cserjés számos madárfaj fészkelő- illetve táplálkozóhelye.

Főbb veszélyeztető tényezők, speciális védelmi feladatok
A természetvédelmi területet veszélyeztető tényezők és az ezeket kivédeni igyekvő tevékenységeink a hegy speciális helyzetéből fakadnak. Főleg a ma már teljes körülépítettség és az intenzív látogatottság jelenti a fő problémát. Ezen gondok egy része a környező lakóterületek, valamint a látogatók védelmével, kényelmével összefüggőek. Az igen könnyen erodálódó, pusztuló dolomitsziklákat évről-évre át kell vizsgáltatni és szükség szerint megerősíteni, hiszen leomlásuk súlyos baleseteket okozhat. A látogatók részére kiépített utakat is természetesen folyamatosan karban kell tartanunk. A fő feladatunk azonban az egyedülálló élővilág megőrzése az utókor számára. A viszonylag kis terület sajátos mikroklímája folytán ezen kis kiterjedésében is stabil ökoszisztéma, sőt képes a ma már sajnos fokozottan jelentkező kedvezőtlen környezeti hatások kivédésére. Hatásuk ma már azonban itt is érezhető. Ezek ellen azonban helyileg nyilván nem tehetünk semmit. Speciális azonban a helyzet az orgona esetében, ennek visszaszorítására ma még nem sikerült optimális módszert találnunk.
Fontos feladatunk - bár talán tudományosan a legjobban feltárt területek közé tartozik - a folyamatos, tudományos igényű feltárás és adatgyűjtés is. A területen szinte állandóan folynak kutatások, amelyek a minél mélyebb szintű megismerést és ezen keresztül a hatékonyabb természetvédelmet hivatottak szolgálni. A természetvédelem számára igen fontos, hogy a természeti értékeket ne csak szűk szakmai körök ismerjék, jelentőségét nagy tömegek és minél fiatalabb korban ismerjék meg. Ezért az ismeretterjesztés fontos helyszíne a Budai Sas-hegy, évente több száz iskoláskorú gyermek ismerkedik itt a természet érdekességeivel, de a nagyközönség számára is nyitva állunk.

Mindannyiunk közös ügye, hogy ennek az "élő múzeumnak" kincseit megőrizzük!



Részletek:

  • Kapcsolattartó: Mocsári Dezső Vazul
  • E-mail: mocsariv@dinpi.hu
  • Telefon: +36 30 153 0984

Látogatással kapcsolatos információk: +36 30 408 4370 (munkaidőben), sashegy@dinpi.hu

Kapcsolódó programok

Fotós előadás Potyó Imrével, az Év Természetfotósával

Varázslatos makró témák - Izgalmas helyszínek - Kreatív kompozíciók!

Tovább

Fotós előadás Potyó Imrével, az Év Természetfotósával

Varázslatos makró témák - Izgalmas helyszínek - Kreatív kompozíciók!

Tovább

Geológiai túra a Sas-hegyen

Ezen a túránkon, nemcsak a sas-hegy fő tömegét alkotó dolomitot ismerhetik meg a a túrán résztvevők, hanem sorba vesszük a Budai-hegységet alkotó többi közetfajtát is.

Tovább

Madárgyűrűzés és madárkalács készítés

Téli időszakban cinegék, rigók, zöldikék, erdei pintyek csapatai keresik fel a madáretetőnket. 

Tovább

Égi csodák

Csillaglesre várjuk látogatóinkat ezen az estén.

Tovább

Szezonnyitó tanösvény túra

Február utolsó vasárnapján indítjuk az új szezont. A tavasz első jeleit keressük a tanösvény mentén.

Tovább

Tavaszi virágpompa a Sas-hegyen (Kökörcsin túra)

Séta a virágzó leánykökörcsinek és tavaszi héricsek között.

Tovább

Húsvéti kaland a Sas-hegyen

Élnek-e nyulak a Sas-hegyen?

Tovább

Nyomozás a Sas-hegyen

A Magyar Nemzeti Parkok Hete és a június 5-i Környezetvédelmi Világnap alkalmából a hétvégi vezetéses tanösvény túrák mellett rendhagyó programokkal várjuk elsősorban a családokat.

Tovább

Tűzijáték a Sas-hegyen

Augusztus 20-án, hagyományainkhoz híven, fogyatékkal élőknek  és kísérőiknek biztosítunk lehetőséget a tűzijáték megtekintésére a Sas-hegyről.

Tovább

Tölgyerdei túra

A Sas-hegy lábától indulva felsétálunk a látogatóközponthoz egy különleges útvonalon.

Tovább

Földrengés és rovarvilág - Kutatók Éjszakája a Sas-hegyen

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Sas-hegyi Látogatóközpontja és a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának közös programján a hegy felszínén és gyomrában zajló kutatásokba tekinthetünk be.

Tovább

Geotóp Nap a Sas-hegyen

A geotóp napok keretében indított tematikus  túránkon, a Sas-hegy fő tömegét alkotó dolomit lesz a főszereplő.

Tovább

Nyomozz velünk!

Családi nyomozás a Sas-hegyen.

Tovább

Hadiösvény a Sas-hegyen

Túránk során szakértő vezetéssel ismerkedünk meg a hegy lábánál található Mária Terézia laktanya múltjával, jelenével.

Tovább

Napfelkelte a Sas-hegyen

Az év első hónapjaiban látványos napfelkeltében lehet részünk a Sas-hegy kilátópontján.

Tovább

Valentin-napi madárgyűrűzés a Sas-hegyen

Valentin-nap közeledtével több ember gondolatában előkerülnek a gyűrűk. Madarászainknak erről kicsit más szokott eszébe jutni.

Tovább

Téltemető Családi nap

Idén is szeretettel várunk mindenkit tavaszváró családi napunkra a Sas-hegyen

Tovább

Meteorológiai világnapra: Tetten érhető klímaváltozás a Sas-hegyen

A virágzó sziklagyepen átvezető ösvényen bemutatjuk a változatos mikroklímát és régmúlt korok klímáinak ma is jelen lévő túlélőit.

Tovább

Sikló Sanyi házasodik –Az év hüllője kalandjáték a Sas-hegyen

A tavaszi szünet végén családi programunkon játékos formában megismerkedhetnek a hegy fokozottan védett különlegességével, a haragos siklóval, amely ebben az évben az év hüllője címet viseli.

Tovább

A Sas-hegy hadi ösvényén

Túránk során szakértő vezetéssel ismerkedünk meg a hegy lábánál található Mária Terézia laktanya múltjával, jelenével.

Tovább

Tölgyerdei túra

A Sas-hegy lábától indulva felsétálunk a látogatóközponthoz egy különleges útvonalon.

Tovább

Orchideák a Sas-hegyen

Különleges túránk a déli lejtő erdeibe vezet, ahol megnézhetjük pompázó orchideáinkat.

Tovább

Orchideák a Sas-hegyen

Különleges túránk a déli lejtő erdeibe vezet, ahol megnézhetjük pompázó orchideáinkat.

Tovább

Túra és magpogácsa készítés a Környezetvédelmi Világnap jegyében

Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1972 óta hívja fel a figyelmet június 5-én a környezet védelmének és egészségének fontosságára, amely mindannyiunk jólétére jelentős hatással van.  

Tovább

Naplemente séta a Sas-hegyen

Július havában a Sas-hegy lejtőin napközben a túrázót próbára teszi a 30 fok feletti kánikula. De amint a Nap a horizont felé közeledik kellemes nyáresti sétának ad lehetőséget a hegy szirtjei felett kanyargó vadvirágokkal szegélyezett ösvényén.

Tovább

Kapcsolódó hírek

Újra nyit a Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület!

Március 2-ától, a tavasz beköszöntével, újra várja a látogatókat a Sas-hegyi látogatóközpont és tanösvény.

Tovább

Lezajlott a Seregélyes Tibor Emlékverseny első fordulója

Szeptember 29-én négy budapesti kerület húsz középiskolás csapata mérte össze természetismereti tudását a Seregélyes Tibor Emlékverseny első fordulóján.

Tovább

Téltemető családi nap a Sas-hegyen

Szombaton ingyenes, „téltemető-tavaszváró” családi napot rendeztünk a Sas-hegyen, ahol a látogatók megismerkedhettek a Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület különleges természeti értékeivel.

Tovább

Séta és fórum a Sas-hegyen

Tegnap egy kellemes esti séta során értékeltük a Sas-hegy déli lejtőjén megvalósított fejlesztéseinket.

Tovább

Elkészültünk! - Sas-hegyi fejlesztések a védett értékekért és a látogatókért

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a Sas-hegy hegylábi részén rekreációs célú fejlesztéseket hajtott végre 2020 őszén. A folyamatos természetvédelmi kezeléseket kiegészítő munka végrehajtása a lakossági igények figyelembe vételével történt.

Tovább

TÁJÉKOZTATÁS

Budai Sas-hegy hegylábi részén 2020. szeptember 10-től útfelújítási munkálatok!

Tovább

Fejlesztések a Sas-hegyen a védett értékek és a látogatók érdekében

A Sas-hegy hegylábi részén a folyamatos természetvédelmi kezelések mellett szeptembertől a lakossági igények figyelembe vételével megkezdjük a rekreációs célú fejlesztések kivitelezését is.

Tovább

Fejlesztések a Sas-hegyen

A Budai Sas-hegy hegylábi részén a természetvédelmi kezelések mellett a lakossági igények figyelembe vételével kezdődnek fejlesztések a Igazgatóságunk kivitelezésében.

Tovább

Rendszeres rongálások a Sas-hegyen

A kiemelt helyzetű természetvédelmi területen az elmúlt időszakban egyre gyakoribbak az illetéktelen behatolók általi károkozások.

Tovább

Téli programok a Sas-hegyen

Idén februárban minden hétvégén egy izgalmas foglalkozást tartunk a Sas-hegyi Látogatóközpontban.

Tovább

Jane Goodall fát ültetett a Sas-hegyen

Dr. Jane Goodall a Life4OakForests projekt és a Jane Goodall's Roots&Shoots program keretében augusztus 9-én három őshonos facsemetét ültetett el a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő Sas-hegy lejtőin, a Life4OakForests projekt egyik helyszínén.

Tovább

Mindent a szemnek!

Védett leánykökörcsineket ástak ki ismeretlen tettesek a Sas-hegyen.

Tovább

Tölgyültetés a Hegyen

A Sas-hegy elfogyasztotta a 60. születésnapjára kapott tölgytortát.

Tovább

Jubileumi ünnepséget tartottunk

A Budai Tájvédelmi Körzet 40, a Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület pedig 60 éve védett.

Tovább

Tölgytortát kapott a 60 éves Sas-hegyi TT

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a Tölgyes Life projekt támogatásával 2018. október 13-án egy ingyenes családi nap keretében ünnepelte a Sas-hegy Természetvédelmi Területté nyilvánításának 60. évfordulóját.

Tovább

Nyárias séta a Sas-hegy Védő Egyesülettel

A Föld Napja előtti délután találkoztunk a Látogatóközpont előtt a Sas-hegy Védő Egyesület lelkes és elkötelezett tagjaival, hogy megismertessük velük a tervezett fejlesztéseinket. Dr Koncz Péter projektvezető felvázolta a LIFE4OakForests célkitűzéseit és a tervezett beavatkozásokat.

Tovább

Ráadás-hétvége a Sas-hegyen

A szép időre és a nagy érdeklődésre való tekintettel a Sas-hegyi Látogatóközpont november 5-én és 6-án még idén utoljára kinyitja kapuit a látogatóknak! Túrára fel!

Tovább

DINPI Klub előadások 2016 második felében is!

Minden hónap első keddjén a Sas-hegyi Látogatóközpontban! A sikeres első félév után íme további ingyenes előadásaink rövid ismertetője.

Tovább

„TeSzedd”-tünk

2016. április 28-29. között Igazgatóságunk működési területén több helyszínen is részt vett az egyre nagyobb tömegeket megmozgató „TeSzedd” hulladékmentesítő programban.

Tovább

Kapcsolódó termékek

Eladó e táj?

A Budai-hegység természeti értékei régi fényképeken.

2003, 60 oldal.

Tovább

ROSALIA 8. Természetvédelem és kutatás a budai Sas-hegyen

A terület a főváros jellegzetes tájképi eleme, sok látogatót vonz, ezért a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a természetvédelmi kezelés szempontjából egyfajta "kirakatnak", modellterületnek tekinti. Kötetünkben természetvédelmi szakemberek és kutatók mutatják be a Sas-hegyen elért legfrissebb eredményeket.

2012, 591 oldal, B5,
kemény borító.

Tovább

Tanösvények Budapest körül 4. Sas-hegy tanösvény

A főváros egyik legszebb panorámájával rendelkező Sas-hegyen vezető tanösvény a dolomithegyek jellegzetes élővilágával ismerteti meg az olvasót. 2004, 16 oldal, A5,

Tovább

Kapcsolódó szolgálatások

Terepnapok óvodásoknak és iskolásoknak a Sas-hegyen

Izgalmas terepi programok - játékos természetismereti feladatok, kalandos tanösvény túra vár kicsit nagyot a Sas-hegyi Látogatóközpontban.

Tovább

BIOEUPARKS Exploting the potentialities of solid biomasses in EU Parks

Időszak: 2013.04.01 - 2016.03.31

Megvalósult

A projekt célja a védett és Natura 2000 területek természetvédelmi kezelése során keletkező biomassza hasznosítása helyi felhasználók fűtési és villanyenergia igényének kielégítésére.

Tovább