Növényismertetők

A Skócia címerében látható unikornisok gyönyörű lila virágokkal borított dombon állnak.

A burgonyafélék családjában több súlyosan mérgező növényt találunk, ilyenek a bolondító beléndek (Hyosciamus niger), a nadragulya (Atropa belladonna) és a csattanó maszlag is.

Szent Patrikot 16 éves korában kalandozó pogány írek rabolták el szülőhazájából, Skóciából. Évekig kellett nomád módon élnie az erdőben, ahol a madársóska vitamintartalmú, üdítően savanykás leveleit fogyasztotta, ez mentette meg az éhhaláltól. A savanyú ízt egyébként az oxálsav adja, amiről a növény a tudományos nevét kapta.

Akik nem ismeri a nebánycsvirágokat, azokat meg lehet ijeszteni azzal, ha megkérjük, nyomják meg érett, duzzadt termésüket. A termésfal külső és belső oldala közötti nyomáskülönbség miatt a termőlevelek már enyhe érintésre is hirtelen felcsavarodnak és a magokat messzire lövik szét. Így érthető, hogy magyar neve nenyúljhozzám vagy nebáncsvirág lett.

A farkasalma sárga virágai rovarcsapdák. Dögszagot árasztva csalogatják magukhoz az apró legyeket. Hosszúkás pártacsövükben lefelé álló szőrök találhatóak, amik a varsa elvén működve beengedik a rovarokat, de kifelé elzárják az utat. A rovarok számára kellemes meleg van és apró húsos szőrszálak nyújtanak táplálékot.

Az akácot sokan igazi magyar faként tartják számon – gondoljunk csak az „Akácos útra”. Valójában Észak-Amerikából származik, ahol az Appalache-hegységben és az Ozark-platón él. Európába – a monda szerint – Jean Robin (ejtsd: roben), párizsi udvari főkertész hozta 1601-ben. Az biztos, hogy tudományos nevét (Robinia) róla kapta. A párisi növénykertben azóta is mutogatnak egy vasabroncsokkal megerősített öreg akácfát, mint Robin akácfáját.

Torzsavirágzatát alul kiöblösödő buroklevél veszi körül, ami rovarcsapdaként működik. A torzsa csúcsi része kilóg a buroklevél nyílásán és kellemetlen dögszagot árasztva csalogatja a megporzó rovarokat – elsősorban döglegyeket.

A fűz valaha goromba, szúrós növény volt, amikor a római katonák Krisztus ütlegelték, belőle törtek tüskés gallyakat. A fűz, hogy segítsen, elhullajtotta tüskéit és szomorúságában lehajtotta ágait. Azóta simák az ágai, és akkor keletkezett a szomorúfűz. A fűz ennek a legendának a révén vált húsvéti növénnyé. Annak emlékére, hogy a Jeruzsálembe bevonuló Messiást a nép pálmalevelek leterítésével fogadta, a katolikus egyház virágvasárnapon fűzbarkát szentel. Nálunk leginkább a kecskefűz (S. caprea), a rekettyefűz (S. cinerea) és a cinege fűz (S. rozmarinifolia) rügyes vesszője a húsvéti barka.

A magyarok az erdei fákat már a legősibb időkből ismerték. Legtöbbük nevét azoktól a népektől vettük át, akikkel legtöbbet érintkeztünk. Gyertyán szavunk azonban kivételes, magyar szóalkotás.

A kökény neve, hasonlóan a kökörcsinhez és a kikericshez a török eredetű kök szót rejti magában, ami kéket jelentett. Több magyar népdalban is szó esik kökényszemű, vagyis kékszemű lányokról. Nem véletlen, hogy ezeknek a növényeknek a kék színe feltűnt, hiszen olyan időszakban láthatóak, amikor más színek hiányoznak a természetből.