A fény és az árnyék játéka

Erdőszerkezet-gazdagítás, mikro-élőhelyek és napsütötte lékek képzése (Fotó: Dr. Koncz Péter)

A sűrű sötét erdőnek, a benapozott tisztásnak vagy az erdőbe éppen beszűrődő fénysugaraknak mind megvan a maga bája, sőt az ökológiai és erdészeti funkciója is. A fény és az árnyék megfelelő összhangjával a LIFE4OakForests projekt keretében erdő-felújítási munkákat végzünk, ritka fafajokat segítünk meg és özönnövényeket szorítunk vissza.

Az erdő alján cseperedő tölgycsemeték erősen érzékenyek a megfelelő fényintenzitásra. Olyan félárnyékra van szükségük, amelyben sem a túl erős, sem pedig a túl kevés fény nem korlátozza a növekedésüket. Intenzív fény hatására a levelek fényvédő pigmenteket – pl. antociánt – termelnek, amitől szinte bepirosodnak. A túlontúl erős fény hatására azonban ezek az erős fénytől védő mechanizmusok sem nyújtanak védelmet és a fotoszintézis színterei károsodnak. Túl kevés fény esetén pedig a beszűrődő halovány fény nem nyújt elegendő energiát a szerves anyagok előállításához és a makk keményítő készletének kimerülése után a csemete nem marad meg.

A sok egyéb környezeti tényező mellett a megfelelő fényintenzitást is szinte „be kell állítani” az erdő természet-közeli felújításának érdekében. Adott esetben ez kisebb, a néhány négyzetmétertől terjedő rések, lékek nyitásával lehetséges, míg más esetben a termőhelytől, domborzattól függően a nagyobb, 100-150 négyzetméteres tisztás kialakítását jelenti. Így megfelelő benapozottság érhető el.

Az esztergomi projektterületen éppen ilyen kezeléseket végzünk el. A fény és az árnyék arányának szabályozásával nemcsak a fő fajok regenerációjának, de a ritkább fafajok fennmaradásának is kedvezünk. Termőhelytől függően egy-egy gyakori fa – például a gyertyán, kőris, de akár a csertölgy – kidöntésével a mellette lévő, alászorult ritka elegyfajok (pl. vadcseresznye, vackor, barkócafa) számára nyújtunk elegendő fényt és teret a túléléshez. Az idősebb fáknak is oldalirányú fényre van szükségük, hogy ne nyurguljanak meg, hanem kicsit „hízzanak” is. Ilyen kezeléseket végeztünk el a diósjenői területeken 2019-2020 fordulóján.

Speciális esetekben még egyes özönnövényeket is vissza lehet szorítani a fény és az árnyék viszonyok megfelelő beállításával. A nagyoroszi projektterületen a fehér akác elegyesen fordul elő az őshonos fafajokkal. Itt az akác többszöri, 5-10 évente történő szálalásával, kivágásával elérjük, hogy az állományban lévő elegy-fafajok terebélyesedjenek és leárnyékolják az akác sarjakat. Az akác a tölgyekkel ellentétben kifejezetten fényigényes, így az őshonos fafajokból képzett magas záródási arány esetén visszaszorítható.

Természetvédelmi szempontból erdeink változatos „fény-árnyék szerkezetét” tehát érdemes megteremteni, hogy a különböző fényviszonyokkal is segítsük a természet-közeli erdődinamikai folyamatokat.    

Dr. Koncz Péter,
LIFE projektkoordinátor

A Natura 2000 tölgyerdők szerkezeti és kompozíciós biodiverzitásának növelését célzó természetvédelmi eszközök

Folyamatban

A projekt célja:
NATURA 2000 tölgyerdők természetvédelmi kezelése, szerkezeti és összetételi diverzitásának növelése; mert a változatosság gyönyörködtet!

Tovább
Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.