Strázsa-hegyi tanösvény

strázsa-hegyi tanösvény – Aktív térképért gördítsen lejjebb!

A Strázsa-hegy a Pilis és az egész nemzeti park nyugati peremén áll. A terület több mint száz évig katonai lőtérként funkcionált, ennek köszönhetően szinte érintetlenül megőrizte természeti értékeit.

A tanösvény szabadon látogatható, azonban a kiállítás és a kilátó torony megtekintésére a szakvezetett túrákon van lehetőség. 
A túrán résztvevők először a Kökörcsin Ház emeletén berendezett kiállítást tekinthetik meg, mely bemutatja a terület élővilágát. Ezután érdemes végigjárni a 1200 m hosszú, 1 óra alatt bejárható kör vonalvezetésű tanösvényt és személyes élményeket gyűjteni a terepen. Ehhez nyújt segítséget az ingyenesen letölthető Duna-Ipoly mobilapplikáció, amely a hegy csúcsától a hegylábi tavakig bemutatja a terület legjellegzetesebb élőhelyeit. Szakavatott vezetéssel bejárva a környéket, felfedezhetjük a fokozottan védett terület évszakonként változó védett növényeit, mint a gyönyörű erdei szellőrózsát, a sömörös kosbort, a tavaszi héricset, a fekete és a leánykökörcsint, vagy az apró nőszirmot. Utunk során láthatunk számos szebbnél szebb nappali lepkefajt. A Kis- Strázsa hegy tetején álló kilátó szakvezetett túrák alkalmával látogatható, máskor zárva van. A hegytetőről gyönyörű panorámában gyönyörködhetünk.

A tanösvény elérhető a DUNA-IPOLY MOBILAPPLIKÁCIÓBAN is!

 

A MiloFilm kisfilmje:

Cím:

2509 Esztergom

Megközelítés:

A tanösvény a Kökörcsin Ház mellől indul, amely Esztergom-Kertváros mellett, a Dorogot elkerülő 117 sz. főút és a Suzuki út kereszteződésében áll. Bp. Árpád-hídtól volánbusszal Esztergom-Kertváros megállóig. GPS: 47.749096, 18.737893

E-mail:

dinpi@dinpi.hu

Nyitva tartás:

Szabadon látogatható, szakvezetés kérhető.

A tanösvényhez, kilátóhoz kapcsolódó programokról bővebben: Bemutatóhelyek/Kökörcsin Ház

Bunkertúra az esztergomi Strázsa-hegyen

Vasárnapi bunkertúrára invitálunk Benneteket!

Tovább

Páncélosok és orchideák

Az esztergomi Strázsa-hegy és környékének fejlesztései.

Tovább

Megújult a Strázsa-hegyi tanösvény

Esztergom-Kertvárosban, a Kis-Strázsa-hegyen vezető tanösvényünk népszerű kirándulóhely, melyet a környékbeliek is szívesen látogatnak. 2002 óta szabadon látogatható tanösvény vezet körbe a hegyen, melynek kiinduló és végpontja a Kökörcsin ház. Az 1,2 km-es körtúra a Strázsa-hegy északi oldalán visz föl a toronyhoz és a déli oldalán hoz le. A tetején magasodó kilátó toronyból körpanoráma nyílik, ahonnan tiszta időben még a Tátra csúcsai is láthatóak.

Tovább

Hagyjuk virágozni a leánykökörcsint!

Nemzeti parkunk egyik ékessége, a tél végén nyíló leánykökörcsin sokak számára ismerős. 

Tovább

Megújul a Strázsa-hegyi tanösvény!

A tanösvény fejlesztése során nemcsak a szakmai tartalom és bemutatás frissül, de a használaton kívüli talajeróziót gyorsító utakat lezárjuk, valamint a hegytetőn pihenőpontot alakítunk ki.

Tovább

Negyvenezer facsemetét ültettünk

2021 tavaszán a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság az esztergomi projektterületen 40 ezer csemetét ültetett az invazív növényektől és a lőszerektől mentesített területeken.

Tovább

Kármentesítés a Strázsa-hegy mellett

Igazgatóságunk az Esztergom melletti egykori szovjet gyakorló- és lőtér területének környezeti kármentesítését végzi.

Tovább

Denevérhálózás a Gyilkos-tónál

Ízelítő az idei Év Emlősei, denevérek világából.

Dr. Hegyi Zoltán, természetvédelmi őr beszámolója.

Tovább

Magyar Nemzeti Parkok Hete 2016-ban is!

Magyar Nemzeti Parkok Hete 2016 rendezvény keretében május 28 –június 05. között változatos programok várják a természeti élmények iránt érdeklődőket.

Tovább

„TeSzedd”-tünk

2016. április 28-29. között Igazgatóságunk működési területén több helyszínen is részt vett az egyre nagyobb tömegeket megmozgató „TeSzedd” hulladékmentesítő programban.

Tovább
További kapcsolódó hírek megjelenítése További kapcsolódó hírek elrejtése

Kökörcsin Ház Erdei Iskola

A Kökörcsin Ház a Duna-Ipoly Nemzeti Park helyi környezeti nevelési és ökoturisztikai központja. Változatos tematikájú szakvezetéses túrákat, iskolai csoportok, egyesületek és egyéb csoportok számára pedig egyéb megrendelhető foglalkozásokat is kínálunk a természetvédelmi oltalom alatt álló egykori katonai gyakorlótéren és tágabb környezetében.

Tovább

Duna-Ipoly Nemzeti Park

A Duna-Ipoly Nemzeti Park területe a Pilis, a Visegrádi- és a Börzsöny hegységeket, az Ipoly-völgy Hont és Balassagyarmat közötti szakaszát és a Szentendrei-sziget egyes területeit foglalja magában. A Nemzeti Park térségének egyedi sajátosságát a három nagy tájképi egység, a folyóvölgyek, a hegységek és a síkság találkozása adja. Ebből következik a terület nagyfokú változatossága, amely egyedülálló határainkon belül.

Tovább
További kapcsolódó helyek megjelenítése További kapcsolódó helyek elrejtése
Mint minden weboldal, a dunaipoly.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król adatvédelmi tájékoztatónkban talál.